Vidám napot,
Az „Angyalföld hangos térképe” egy saját ötletből és elképzelésből megvalósult terv végeredménye. A XIII. kerület 2018-as közigazgatási határán belüli területének története a jelentől az i. e. VIII. századig visszamenőleg követhető végig rajta. A kattintható „zászlócskák” kerületen belüli, jellemzően konkrét címekhez kapcsolódnak, amelyek szöveges és hanginformációt tartalmaznak.
Célom vele, hogy az Angyalföldön lakó és a nem ebben a kerületben élő emberek számára is felkeltsem érdeklődésüket a tágabb lakókörnyezetük iránt. Fontosnak tartom, hogy ne csak a lakásunkat élhessük meg otthonunknak, hanem az azt körülvevő kerületet vagy települést is.
A címekhez tartozó tartalmak alkotóelemei többféle forrásból származnak. Főbb irodalom lelőhelyek:
Adametz Gyula: Angyalföld.
Bencze Géza: Váci út a magyar gépipar főutcája.
Budapesti Történeti Múzeum régészei: Beszédes József, Kovács Eszter.
XIII. kerületi Helytörténeti füzetek: Dömötör Ákos, dr. Horváth Péterné, Hollósy B. Sándor, Maczó Balázs, Reichardt Ferenc, dr. Róbert Péter, Sásik László, Sáska János, Seresné dr. Döller Márta, Szalma Mária.
Az „Angyalföld hangos térképe” több személy önzetlen munkájának végeredménye. A digitális térkép létrehozásában végzett munkájukért külön köszönet illeti a következő személyeket: Németh Tamás, Oláh Tamás, Sárik Péter.
Ajánlott böngésző: Google Chrome.
Indulhat a XXI. századi angyalföldi helytörténeti körséta! a piros zászlócskákat a jobb felső sarokban lehet bekapcsolni.
Vakos változat
Fotók
Minden jót: Reményik László